És a mai napig a volt Szovjetunió köztársaságainak számos városában vannak galambodúk. Vagy legalábbis ami megmaradt belőlük. A szovjet években a madarakat valóban hatalmas méretekben tenyésztették. Ma is ezt teszik, de abban a korszakban a legváratlanabb helyeken lehetett találni a galambodúkat. Még a lakóépületek udvarán is álltak. Akkor miért volt szüksége ennyi madárra a legyőzött szocializmus országának?
Érdekes tény: A galambot Pablo Picasso spanyol művész tette a béke nemzetközi szimbólumává 1949-ben. Picasso maga is lelkesen tenyésztette ezeket a madarakat.
Valójában a galambok tenyésztése a Szovjetunióban nem valami egyedülálló. Ráadásul a galambodúk építése korántsem fiatal jelenség történelmi mércével. A galambot több ezer évvel ezelőtt háziasították. Ráadásul a tudósok még mindig nem tudják pontosan, hogy az emberek mikor kezdték el először tenyészteni ezeket a csodálatos madarakat. A legóvatosabb becslések szerint az első galambodúk a civilizáció kialakulásának idejére, a Kr. e. 7. és 3. évezred közé nyúlnak vissza. Úgy tűnik, a galambok „divatja” a Közel-Keletről terjedt el a világ többi részén. A mai napig az emberek több mint 800 házigalambot tenyésztettek. Érdekes módon körülbelül 200 fajtát tenyésztettek ki Oroszországban (birodalom, Unió, modern ország).
A Szovjetunió galambtenyésztésének céljai nem sokban különböztek a világ többi részének céljaitól, talán leszámítva az olyan dolgokat, mint a galambevés és a vadászat. A galambok főzésének első receptjei az ókori Mezopotámiából származnak. Egy akkád tábla galamb recepttel Kr.e. 1700-ból származik. Mezopotámiából az egész Közel-Keleten elterjedt a squab-evés divatja, onnan került Egyiptomba, ahol egyébként a mai napig tenyésztik a galambokat étkezésre. A squab egy fiatal galamb, amelyet húsra tenyésztenek, és élelem céljából levágják, mielőtt repülhetett volna. Az ilyen madár húsa nagyon puha és ízletes. Egyiptomból a galambok divatja az etruszkokhoz, tőlük a rómaiakhoz érkezett. Utóbbinak köszönhetően végül egész Európa megismerte a galambtenyésztést. De a Szovjetunióban a galambból készült ételek valójában nem gyökereztek meg, bár amikor sok ilyen madár volt az Unióban, a hatóságok megpróbálták ösztönözni a főzésüket.
A galambvadászat sem vert gyökeret túl erősen az Unióban. De a birodalmi időkben igen népszerű mulatság volt a nemesség számára Oroszországban és Európa többi részén. Egyébként az Orosz Birodalomban aktívan ették a galambokat. A modern korban a galambból készült ételek nagyon népszerűek voltak. A 19. század végén egyedül Párizs évente akár 2 millió madarat is elfogyasztott. Persze, ha a galambhús csak gazdag polgárok. Az egyetlen alkalom, amikor szinte minden szovjet galambot az elevés fenyegetett, a második világháború volt.
A galambtenyésztés talán leghíresebb cikke a galambposta volt és maradt. Ebből a célból madarakat tenyésztettek a Szovjetunió éveiben. Ráadásul a második világháború kitörésekor a hatóságok nyilvánvaló okokból elkezdték a madarakat rekvirálni. Ezt azért tették, hogy a galambokat ne használhassák alkalmanként árulók. Ez a gyakorlat furcsának tűnhet, de az ilyen intézkedések nem egyedülállóak a háborús körülmények között. Például a hatóságok elkobozták a lakosságot, beleértve a személyi rádiókat is. Emellett az első világháború óta minden országban galambokat használnak légifotózáshoz. Ugyanakkor Oroszországban 1874-ben megjelent az első „katonai” postai galambdúc. A szovjethatalom megjelenése után 1925-ben újjáéledt a postagalambtenyésztés a Védelmi Segítő Társaság égisze alatt.
>>>>Ötletek az élethez | NOVATE.RU<<<<
Végül a galambtenyésztés hobbi és sport. Sőt, a sporttenyésztés divatja még a birodalom idejében jött Oroszországba. A galambok első nagy szerelme a különc I. Péter volt. Megjósolható módon a király hobbijának divatját a többi nemes, valamint a nagykereskedők is felvették. A forradalom előtti Oroszország egyik leghíresebb galambtartója Alekszej Orlov gróf volt, aki II. Katalin uralkodása alatt élt. Ugyanebben az időben Oroszországban először kezdtek galambokat engedni az égbe állami rendezvényeken. Az Orosz Galamb Sport Társaságot 1890-ben alapították. A forradalom után az új kormány nem tagadta meg a madarak tenyésztését. Bár a szovjet galambtenyésztés a katonai célú tenyésztésig nyúlik vissza, már 1930-ban elindult a Sportgalambtenyésztési Központ, amelyhez 16 telivér madarat vásároltak. Kevés? Valójában nem, mert a sport- és kommunikációs célú baromfitenyésztés aktívan fejlődik. 1957-ben csak Moszkvában több mint 80 ezer fajtatiszta galamb élt! 1961-ben pedig népességük 100 000-re nőtt.
A szovjet rezsim alatt aktívan rendezték a postagalamb versenyeket repülési sebességgel. A galambodúk építésének gyakorlata az egész országban elterjedt. 1975-re csak Moszkvában több mint 2000 galambdúc volt. A házi galambtenyésztés aranykora az 1980-as évek első fele volt. A szovjet galambokat szabadon engedték az olimpián, az ifjúsági fesztiválon és a jószolgálati játékokon. 1984-ben az All-Union of Galambsport Szövetség mintegy 100 regionális klubot foglalt magában. Ugyanekkor jelent meg Vlagyimir Menshov „Szerelem és galambok” című csodálatos tragikomédiája, amelyet a legtöbb honfitárs jól ismer. Az orosz galambtenyésztés az ország távozásával együtt hanyatlásba esett. Az 1990-es években szinte senki sem foglalkozott galambokkal.
A téma folytatásaként olvass kb A galambok 10 jellemzője, ami miatt nem akarnak találkozni.
Forrás: https://novate.ru/blogs/280522/63115/