Az Orosz Birodalomban a XIX. A projekt gazdasági veszteségessége és forráshiány miatt azonban az ötletet elvetették. Csak 1929-ben tértek vissza a projekthez, már a szovjet időszakban. 1930-ban végezték el az első felméréseket egy alagút építésének lehetőségére. A tervezés a második világháború vége után, 1950-ben kezdődött.
Ha a Szovjetuniót és Japánt össze lehetne kötni egy alagúttal, akkor a Felkelő Nap országa kontinentális hatalommá alakulna. Mondanom sem kell, hogy a Szahalin alagút soha nem készült el. Ennek a projektnek a jelentősége mindmáig nem tűnt el. 2018-ban az Orosz Föderáció hatóságai már arról kezdtek beszélni, hogy jó lenne közlekedési kapcsolatokat biztosítani Szahalinnal híd segítségével, mivel a jelenlegi komp- és légellátási rendszer már régóta alkalmatlan a közlekedési igényekre vidék. Sajnos eddig nem mozdult előre az ügy. Ma azonban nem a hídról fogunk beszélni, hanem az alagútról. Tehát térjünk vissza 1950-be.
Az alagút és a szomszédos vasutak tervét a Szovjetunió Minisztertanácsa 1950. szeptember 6-án hagyta jóvá. Az alagútnak a szárazföldi Lazarev-foktól a szahalini Perish-fokig kellett volna futnia. Az építmény hossza 10 km lenne. Számos vasútvonal futott Perishből Szahalin-szerte. A leghosszabb hossza 327 km volt. A szárazföldön azt javasolták, hogy a Lazarev-fokot vasútvonalak segítségével kössék össze a Selikhin állomással a Komsomolsk-on-Amur - Sovetskaya Gavan szakaszban. Az építkezés első szakaszának befejezését 1953-ra tervezték. A Szahalin alagutat 1955-ben kellett volna üzembe helyezni. Azt feltételezték, hogy az új vonalon már az első években akár évi 4 millió tonna árut is be lehet indítani.
A Szahalin-alagutat a Szovjetunió Belügyminisztériumának és a Szovjetunió Vasúti Minisztériumának (Vasúti Minisztérium) kellett volna megépítenie. A Vasúti Minisztérium egyébként 1952 óta a Belügyminisztérium irányítása alá került. Gyakran hallani, hogy a Szahalin alagutat elítéltek építették. Ez nem igaz, vagy legalábbis nem teljesen igaz. A Minisztertanács határozatával a Szovjetunió Ügyészsége mintegy 8000 rabot bocsátott feltételesen szabadlábra, akiknek a Vasúti Minisztérium részeként kellett volna dolgozniuk börtönük végéig. A termelésben ezek az emberek semmiben sem különböztek a civil szakemberektől, kivéve azt, hogy írásban vállalták, hogy az építkezés ideje alatt nem hagyják el. És igen, az elítéltek ugyanolyan fizetést kaptak, mint a civilek. A feltételes szabadlábra helyezés szerint a belügyminisztérium és a vasúti minisztérium projektjében való részvétel miatt a súlyos bûncselekményekért: rablásért, banditizmusért és elõre megfontolt gyilkosságért elítélt fogvatartottak nem estek feltételes szabadság alá. A tolvajok-visszaesők és a speciális táborok kényszermunkára ítélt rabjai nem dolgozhattak. 1953 elejére az építtetők száma 27 ezer fő volt. A projektben az egykori elítéltek mellett katonai és civil dolgozók is dolgoztak.
>>>>Ötletek az élethez | NOVATE.RU<<<<
Az alagút építése már javában zajlott, amikor Sztálin 1953. március 5-én meghalt. Egyesek azzal érvelnek, hogy az 1953. március 27-i amnesztia véget vetett a projektnek. A moszkvai metróépítés vezetője, a szocialista munka hőse, a Szovjetunió technológiai díjának kitüntetettje és az egyik közvetlen emlékirat szerint azonban A szahalini alagút építésének résztvevői, Jurij Anatolevics Koshelev az amnesztia bejelentése után a tegnapi elítéltek az építkezésen egyáltalán nem rohantak menekülni projekt. Koshelev emlékeztetett arra, hogy a 8000 börtönépítő közül mindössze 200-300 ember hagyta el a projektet az amnesztia után.
Az új Hruscsov-kormány döntése véget vetett a Szahalin alagútnak. Ugyanezen Jurij Anatoljevics emlékiratai szerint a „népek vezetőjének” halála után 8 hónapig az építők türelmesen várták a végső döntést a projekt sorsáról. A projektcsapat többször is fellebbezett Moszkvához azzal a kéréssel és könyörgéssel, hogy ne hagyja abba az építkezést. A pártfunkcionáriusok azonban valamilyen rejtélyes okból a maguk módján döntöttek. A projektet nem állították le vagy fagyasztották be, a legdöntőbb pillanatban egyszerűen bezárták.
A téma folytatásaként olvass kb miért rendelte el Sztálin az oktatás fizetőssé tételét a Szovjetunióban 1940-ben.
Forrás: https://novate.ru/blogs/260522/63090/