Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy a világ minden országában 220 voltos aljzatokat szerelnek fel, akkor nagyot fog csalódni. Valójában a 220 voltos feszültség elsősorban a volt Szovjetunió területén, Európában, Afrika és Délkelet-Ázsia számos országában található. Észak-Amerikában a 110-120 volt az uralkodó. Ráadásul az országok táphálózatai nemcsak feszültségben, hanem frekvenciában is különböznek egymástól. Ugyanannyi Volt mellett különböző Hertz-jelzők lehetnek. Miért olyan bonyolult minden?
Érdemes ütőkártyákkal kezdeni: amikor Oroszországban a villamosítás még csak elkezdődött (a birodalom létezésének napnyugtán), az ország az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan 100-127 Voltos szabványt használt. Már az 1960-as években azonban világossá vált, hogy a meglévő hálózatok nem tudnak megbirkózni az egyre növekvő villamosenergia-fogyasztással. Ennek eredményeként úgy döntöttek, hogy a hálózatokat 220 voltos feszültségre helyezik át. Már a Szovjetunió végére a fiatal nemzeti köztársaságokban máig használt szabvány - 220 Volt 50 Hertz - végre megnyerte a teljes teret. Kizárólag gazdasági jövedelmezőség miatt kellett áttérni rá.
De vajon tényleg kevesebb az energiafogyasztás Amerikában, mint Oroszországban? Valójában az Egyesült Államokban (és sok más országban) minden ugyanolyan "nehéz". Az egész 1880-ban kezdődött, amikor a hírhedt Thomas Edison szabadalmaztatta háromvezetékes elektromos hálózatát, nullavezetővel és két vezetékkel +110 és -110 voltra. Egy ilyen hálózat volt az első, amely képes volt izzólámpát táplálni. Ez utóbbi 100 voltot igényelt, de Edison 10%-ot írt elő a veszteségekre, amelyek elkerülhetetlenül fellépnek abban a pillanatban, amikor az áram áthalad a vezetőn. A híres feltaláló hálózata egyenáramot használt.
>>>>Ötletek az élethez | NOVATE.RU<<<<
Kicsit később egy másik híres feltaláló, George Westinghouse javasolta a váltakozó áram használatának ötletét a hazai fogyasztók számára. Igazi háború kezdődött Westinghouse és Edison között! Ez utóbbi azonban elvesztette, és 1898-ban megjelent a 100-127 voltos szabvány. Ezek kétfázisú, földelő TN-C-S háromvezetékes hálózatok voltak. Ezt a technológiát még mindig sok országban, köztük az Egyesült Államokban és Kanadában használják, azon egyszerű oknál fogva, hogy működjön a legtöbb háztartási készüléknél egy ilyen hálózat bőven elegendő, kivéve a legfalánkabbakat, mint a kazán, a mosógép vagy táblák.
Amikor mindenhol szükségessé vált a 220 V bevezetése, kiderült, hogy az Egyesült Államok esetében az elektromos hálózat teljes cseréje gazdaságilag nem kifizetődő. A Szovjetuniót és Európát e tekintetben nagyban „segítette”, hogy a háború utáni évtizedekben számos ország szinte a nulláról épült újjá. Ezért egyszerűbb és költséghatékonyabb volt az alapvetően új hálózatok bevezetése. Az Egyesült Államokban a legkisebb ellenállás útját választották. Ott 220-230 Voltot csak szükség esetén látnak el a házakba kiegészítő hálózatként. Fontos megérteni, hogy ebben az esetben nem csak a házban lévő vezetékek cseréjéről van szó, hanem a transzformátorállomások teljes átépítéséről vagy akár újak építéséről.
A téma folytatásában olvass kb miért a Szovjetunió bejárati ajtóiban befelé nyitott.
Forrás: https://novate.ru/blogs/060422/62643/