A második világháború befejezése után német mérnökök százai és a felszámolt Harmadik Birodalom szakemberei ezrei dolgoztak a Szovjetunióban. Valamilyen rejtélyes okból azonban senki más nem okoz akkora izgalmat és vitát, mint Hugo Schmeisser, a híres német fegyvertervező Szovjetunióban való tartózkodása. Mit csinált a német iparos a győztesek országában?
Mivel a második világháború idején Németországot ismerték el a fő agresszornak, és ennek következtében elveszítették a Hitler-ellenes koalíciót, legalább részben kompenzálnia kellett volna a más országoknak okozott károkat: Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Lengyelországnak és természetesen a szovjeteknek. Unió. A Szovjetuniót ért kár olyan mértékű volt, hogy ha teljes kártalanításra kényszerülne, Németország többi részét a rajnai feketetalajjal együtt könnyebb lenne Moszkván túlra szállítani. Egyes szovjet és amerikai politikusok még azt is javasolták, hogy hajtsák végre az európai ország teljes ipartalanítását. Józan eszükkel azonban egyetlen állami vezető sem akarta kifosztani Németországot egy agrárország államává. El kell ismerni, hogy az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót is sok tekintetben távol tartotta ettől a tömbök közötti hidegháború kitörése.
Németországnak azonban annyit kellett fizetnie, amennyit csak tudott. Főleg Lengyelországban és a Szovjetunióban. A jóvátételi program keretében nem csak az anyagi javak elkobzásáról döntöttek: szerszámgépek, autók, autók, ipari alapanyagok, technológiák. Megkezdték a szakemberek exportját a nyertes országokba. Németország 1945-ig Európa egyik legerősebb gazdasága volt fejlett kohászattal, gépiparral és vegyiparral. A németek titkai abszolút mindenkit érdekeltek, különösen a kapitalista és a szocialista blokkok közötti harmadik világháború fenyegetésével szemben. Így az iparosokat és a tudósokat nemcsak a Szovjetunió, hanem az USA is exportálta.
A személyi exportnak nemcsak tudományos és gazdasági jelentősége volt. Ezt is a német deacizálási program részeként hajtották végre. Sok "közönséges német" a mérnökök, tervezők, tudósok között korántsem volt ártatlan bárány, hanem meggyőzött nácik. Egy időre ki kellett őket szakítani megszokott környezetükből, hogy ne foglalkozzanak politikai munkával az új Németországban, és hagyják, hogy végre nyerjenek. a náci földalatti, amely a háború után egy ideig az állami intézményekben, a rendfenntartó szervekben és a nem náci tudományos intézményeiben maradt Németország.
Az irónia az, hogy a Schmeisser házaspár kezdetben nem a szovjetek, hanem az amerikaiak kezébe került. Hugo Schmeisser produkciója Suhl városában volt, amelyet a szövetséges erők 1945. április 3-án megszálltak. Közvetlenül ezután a vállalkozásokat leállították, az összes prominens Schmeissert letartóztatták és kihallgatták. Türingia azonban már május 9-e után a szovjet megszállási övezet része lett, és ezzel egy időben Hugo is a szovjet hatóságok kezébe került. Közvetlenül ezt követően a komisszárok megtették azt, amire az amerikaiaknak nem volt idejük - lefoglalták az összes gyártási dokumentációt a német vállalatoktól. 1945 októberére Hugo Schmeisser prominens iparosból közönséges németté változott, mivel minden vállalkozását államosították az új Németország lakossága érdekében. A szokásos bevételi forrás elvesztésével a német tervezőnek nem volt más választása, mint együttműködni a Szovjetunióval.
Kezdetben Schmeissert egy műszaki bizottságban bízták meg azzal a feladattal, hogy felmérje a német fegyveripar legújabb eredményeit a Szovjetunió igényeihez való igazítás terén. Ebben a bizottságban Hugo értékes dokumentumokat gyűjtött, és kiválasztotta azokat a személyeket, akiket a Szovjetunióba lehetett dolgozni. A szakemberek elmozdítása „önkéntes-kötelező” üzleti útnak minősült. A Szovjetunióban a németek különleges helyzetben voltak. Természetesen fizetést is kaptak. A szállításra 1946 októberében került sor. Hugo Schmeisser mellett más híres német fegyverkovácsok is elutaztak Izsevszkbe: Werner Gruner, Karl Barnitzk, Oskar Schink. A Szovjetunióban a béren kívül minden kirendelt szakembert ingyenes élelmiszeradagban részesítettek, ami nagyon komoly kényeztetés volt a háború utáni nehéz években. Emellett az üzleti út idejére magántulajdonuk egy részét, akár lakásbútort is magukkal vihették. Nevetséges lett: egy német mérnök felesége nem akart megválni szeretett tehenétől (nyilván attól félt, hogy egy háború utáni országban ellopják), és vonattal is a Szovjetunióba szállították.
A német mérnökök hozzájárulása a szovjet ipar és különösen a fegyverüzlet fejlődéséhez az egyik legégetőbb téma volt és marad. Mindenesetre az emberek között. Ez természetesen a Kalasnyikov gépkarabély szerzőségével kapcsolatos híres vitáról szól. Azt, hogy az AK-47 és az StG-44 nem ugyanaz, és a Kalasnyikovban sokkal több a közös az amerikai M1 Garand karabélyban, mint a német Sturmgeverben, már nincs erő bizonyítani. Ebben az egész helyzetben azonban a lényeget szeretném megkérdezni: az amerikaiak tucatnyi és száz német technológiát vettek elő és alkalmaztak itthon. Még ha feltételezzük is, hogy az AK-47 egyenlő a "Sturmgeverrel", mi ebben a rossz?
>>>>Ötletek az élethez | NOVATE.RU<<<<
És mégsem szabad eltúlozni a német szakemberek közreműködését. Biztosan ő volt. Nem messze Németország utolsó agyát vitték üzleti útra a Szovjetunióba. Ez azonban meghatározó volt? A Szovjetunióban sem voltak kevésbé kiemelkedő tervezőik. Az általános háttér mellett azonban a behozott németek száma egyszerűen belefullad a szovjet szakemberek óceánjába. Egy egyszerű példa: 16 német szakember dolgozott az Izhmashnál, akik közül 10 általában a motorkerékpár-iparban dolgozott. Összesen 340 német szakember tartózkodott Izhevszkben, és nem mindegyikük volt csak tervező. Ezek egy részét az elhozott német szerszámgépekkel hozták magukkal, munkájukat szovjet gyárakban kellett volna megalapítani, és a szovjet személyzetet új berendezésekre kiképezni. Így a túlnyomó többség nem foglalkozott semmilyen tervezéssel.
Ami magát Hugo Schmeisert illeti, az Izhmashból fennmaradt szovjet dokumentumok szerint munkája az egyik legalacsonyabb értékelést kapta az üzem adminisztrációjától. Schmeisser rendkívül vonakodott a műszaki együttműködéstől, gyakran hivatkozva arra, hogy állítólag nem kapott semmilyen műszaki végzettséget ahhoz, hogy komoly tervezési tevékenységekben vegyen részt. Ugyanakkor Hugo körülbelül hat hónappal később tért vissza hazájába, mint legtöbb kollégája 1952-ben. A zord uráli éghajlaton való tartózkodás nem tett jót a németnek, és a híres tervező már 1953-ban meghalt súlyos tüdőproblémák miatt.
A téma folytatásában olvass kb 9 legjobb példa a kézikönyvre világháború kézi lőfegyverei.
Egy forrás: https://novate.ru/blogs/201121/61328/