Manapság az internet szó szerint eláraszt mindenféle tippekkel és javaslatokkal az ultramodern eszközök számára a mobiltechnológia vadon töltésére. Az emberek még az unalomból is megtanultak áramot kapni a citromból. De nem is olyan távoli őseink, akik a második világháború frontján (és sora mögött) harcoltak, elektronikus eszközöket is töltöttek az erdőben. Igaz, ezek semmiképpen sem okostelefonok vagy laptopok, hanem walkie-talkie-k a főhadiszállással való kommunikációhoz. Tehát a gerillák honnan szerezték az áramot a fák és bokrok közül?
A háború alatt gyakran a kommunikáció választja el a haláltól, és a művelet a kudarctól. Saját rádióállomásaik nemcsak katonai egységekben, hanem partizán alakulatokban is voltak. Az utóbbival való kommunikáció különösen fontos volt. Elöl és mögött is a rádió védett volt, mint a szem alma, és a rádiós mindig a katonai alakulat egyik legértékesebb szakembere volt.
Az 1940 -es években a rádiókat nagyon alacsony energiahatékonysággal használták a modern szabványok szerint. Annyit ettünk, hatalmas és nehéz (és egyáltalán nem nagy kapacitású) elemekkel táplálkoztunk. A walkie-talkie működtetéséhez nagyfeszültségű, legfeljebb 10 voltos áramforrás szükséges. Általában az akkori rádiók még gizmosok voltak! A fő probléma az volt, hogy az akkori rádiók nagyon gyorsan leültek. És ami a legfontosabb: a helyszínen rendkívül nehéz volt feltölteni egy ilyen beállítást. Kezdetben a dinamók használatát javasolták erre: egy barát megfordul, Ön kapcsolattal dolgozik. Rendkívül praktikus, zajos és nehéz.
A hazai fizikusok a szovjet csapatok és a partizánok segítségére voltak. A Leningrádi Fizikai és Technológiai Intézetben a háború kezdete óta folyamatban volt egy olyan termogenerátor létrehozása, amely képes a walkie-talkie töltésére szolgáló dinamógépek cseréjére. Az akadémikus felügyelte a kutatócsoportot Abram Yoffe, akinek tiszteletére a későbbiekben elnevezik a híres "partizán tálkalapot". A kompakt termogenerátort egy fizikus fejlesztette ki Jurij Maslakovts. A készülék Seebeck -effektuson alapul.
Az edény működési elve abban állt, hogy több sorba kapcsolt különböző vezetőt használtak, amelyek zárt elektromos áramkört képeztek. Ebben az esetben a vezetők érintkezőit úgy helyezték el, hogy különböző hőmérsékleti zónákban legyenek: a generátor egyik része felmelegszik, a másik pedig lehűl. Az áramkör egyidejű fűtése és hűtése következtében áram keletkezett. A vezetők előállításához konstantánt (réz, nikkel és mangán ötvözete), valamint cink -antimont kellett használni. Hivatalosan a készülék TG-1 (Thermogenerator-1) nevet kapott.
>>>>Ötletek az élethez | NOVATE.RU<<<<
A kimeneten a TG-1 0,5 amper teljesítményt adott 12 voltos feszültségnél. Ez elég volt ahhoz, hogy feltöltse a rádiót a tűztől. Az ilyen típusú TG-2 és TG-3 generátorok továbbfejlesztett modelljeit a hadsereg és a nemzetgazdaság igényei szerint állították elő a Szovjetunióban a kilencvenes évek elejéig.
Ha még érdekesebb dolgokat szeretne megtudni, akkor olvasson erről miért szembeszálltak masszívan a megjelenéssel a szovjet tankerek a pofás fékpisztolyokon.
Egy forrás: https://novate.ru/blogs/130321/58182/
EZ ÉRDEKES:
1. Miért szüntették meg hirtelen a Szovjetunióban népszerű KavZ motorháztetős buszokat?
2. Miért viselnek amerikai férfiak pólót az ingük alatt?
3. Berezin géppuska: híres és ismeretlen egyszerre